XX. MONT kép

 

XX. MONT Kongresszus 2017. május 25-27.

 

A Hevesy György Magyar Orvostudományi Nukleáris Társaság jubileumi kongresszusát idén Budapesten rendezte meg.

A kétévenként megrendezésre kerülő esemény fő célja a korábbi hagyományokhoz híven, hogy a szakma képviselői számot adjanak eredményeikről, megbeszéljék problémáikat, és meghatározzák, milyen irányba szeretnének továbblépni. A hazai kongresszusnak az is a szerepe, hogy felkészítse a kollégákat - főleg a fiatalokat - a nemzetközi szereplésre.

A ScanoMed és a Mediso kiemelt gyémánt fokozatú támogatóként kiállítóként is jelen volt ezen a rangos eseményen.

ScanoMed részéről a következő színvonalas előadásokat, esetbemutatásokat, posztereket hallhatták és láthatták az érdeklődők:

  • 44Sc-AAZTA ÉS 44Sc-DOTA ELŐÁLLÍTÁSI KÖRÜLMÉNYEINEK OPTIMALIZÁLÁSA ÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSA
    Nagy Gábor, Szikra Dezső, Trencsényi György
  • FDG-PET LÉZIÓK MINTÁZATÁNAK TORZULÁSAA TEXTÚRA SZÁMOLÁS MIATT
    Forgács Attila, Balkay László, Garai Ildikó, Martin L. Lassen, Thomas Beyer, Matthew D. DiFranco
  • EGY HUMÁN SZÖVET-EKVIVALENS FANTOM MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNYA
    Szolikova Melinda, Forgács Attila, Nagy Gábor, Zentai Mihály, Garai Ildikó
  • AGYI PET/CT VIZSGÁLATOK KÉPANYAG FELDOLGOZÁSÁNAK OPTIMALIZÁLÁSA
    Oszlánszki Attila, Forgács Attila, Hascsi Zsolt, Dobainé Szűcs Bernadett, Garai Ildikó
  • GLIOMÁK TEXTÚRA ANALÍZISE, ÖSSZEVETÉS A GRÁDUSSAL ÉS A SZÖVETTANNAL
    Káplár Anna, Szűcs Bernadett, Forgács Attila, Garai Ildikó
  • METABOLIKUS AKTIVITÁS ÉS KLINIKAPETHOLÓGIAI FAKTOROK KAPCSOLATA EMLŐRÁK ESETÉN 
    Farkas Bence, Forgács Attila, Garai Ildikó
  • 11C-KOLIN PET/CT A PROSZTATARÁK RESTAGINGJÉBEN
    Hascsi Zsolt, Forgács Attila, Káplár Anna, Garai Ildikó
  • A Tc99m PERTECHNETÁT- ÉS MIBI SZCINTIGRÁFIA SZEREPE A PAJZSMIRIGY GÖBÖK DIAGNOSZTIKÁJÁBAN
    Budai Ádám, Sántha Orsolya, Garai Ildikó
  • A CIGARETTA ÉS AZ ELEKTROMOS CIGARETTA ALVEOLOCAPILLÁRIS MEMBRÁNRA GYAKOROLT HATÁSAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA DINAMIKUS INHALÁCIÓS TÜDŐSZCINTIGRÁFIÁVAL
    Barna Sándor, Garai Ildikó, D. Rózsa, Varga József, Fodor Andrea, Szilasi Mária, Galuska László
  • ORMOND SZINDRÓMA esetbemutatás
    Hevesi Erika
  • A TEKTROTYD SZCINTIGRÁFIA KORLÁTAI poszter
    Bátyi Ferenc, Garai Ildikó, Nagy Gábor, Forgács Attila, Barna Sándor
  • MINŐSÉG-ELLENŐRZÉSI TECHNIKÁK Tc-99m IZOTÓPPAL JELZETT RADIOFARMAKONOK ESETÉN
    Péter Zoltán, Karacs Sándor, Nagy Gábor (szakdolgozói előadás)
  • BETEGDOKUMENTÁCIÓ, ADATKEZELÉS ÉS ADATVÉDELEMA MOLEKULÁRIS MEDICINÁBAN
    Szobonya Ágnes, Kiss László (szakdolgozói előadás)

A korábbi évekhez hasonlóan a MONT Alapítvány pályázatot hirdetett különböző témakörökben. A meghirdetett díjakat a MONT Alapítvány kuratóriuma szakmai bírálók véleménye alapján ítélte oda a nyertes pályázóknak. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a MONT kongresszus záróünnepségén került sor.

A ScanoMed díjazottjai:

  • A MONT Izotópdiagnosztikai Alapítvàny díját az elmúlt 2 év tudományos tevékenységéért Dr.  Buga Klára adta át Dr. Krizsán Áronnak.
  • A Mediso-díjat újszerű metodikát vagy régi metodikát újszerű megközelítésben alkalmazó  közleményért, előadásért szintén Dr. Krizsán Áron nyerte el. A díjat Bagaméry Istvánt, a  Mediso Kft. igazgatója adta át.
  • Az Izinta két pályázatot hirdetett. Az egyik a legszélesebb körű interdiszciplináris kutatásért, a  másik a legjobb diagnosztikai prezentációért adható. Mindkét díjat Dr. Trencsényi György  vehette át Pipei Szilviától, az Izinta Kft. igazgató helyettesétől.
  • A Medi-Radiopharma Kft. díja a radiofarmakonok kutatásában, előállításában,  minőségellenőrzésében, vagy klinikai alkalmazása területén végzett munkával kapcsolatban  írt közleményért, előadásért, vagy poszterért adható. A díjat Jánoki Gergely​, a Medi-  Radiopharma ügyvezető igazgatója adta át szintén Dr. Trencsényi Györgynek.

Gratulálunk a díjazottaknak!