Oktatás, kutatás

A ScanoMed Kft. debreceni centruma oktatási feladatokat is ellát, graduális és posztgraduális képzés keretein belül. Az épületben kialakított képzési központunkban a legkorszerűbb informatikai rendszerek segítségével történik a gyakorlati alapú medikus, valamint a hazai és nemzetközi szakemberképzés. A hallgatók, tréningen résztvevők nemcsak magas szintű elméleti képzésben részesülnek a ScanoMed Kft. és a Debreceni Egyetem képzett, felkészült oktatói által, hanem gyakorlati képzés során szerezhetnek tapasztalatokat a nukleáris medicina tárgykörében a betegvizsgálatok tervezésétől-kivitelezésétől, a leletezés folyamatán át, a minőségbiztosításig. A ScanoMed Kft-t, mint oktató centrumot a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 2009-ben,  az Európai Nukleáris Medicina Társaság (EANM) 2010-ben akkreditálta.
 

A ScanoMed Kft. mindkét -budapesti és debreceni- központjában folyamatosan részt vesz  klinikai kutatási vizsgálatokban számos országos és egyetemi intézettel, klinikával, kórházakkal együttműködve. Közös eredményeinkről hazai és nemzetközi kongresszusokon, folyóiratokban számolunk be. Kutatási témával, témavezetővel, ösztöndíjjal támogatjuk a fiatal magyar kutatókat országhatáron belül és kívül. Folyamatosan részt veszünk humán fázisú gyógyszervizsgálatokban hazai és nemzetközi gyógyszerkutató cégekkel együttműködve.


Bővebb információ regisztrált felhasználóinknak itt.

Hírek és események

XVII. MONT Kongresszus

2011-10-27

Két év elteltével 2011. augusztus 25-27 között Budapesten került megrendezésre a MONT XVII. Kongresszusa. A kongresszusnak Budapest egyik legszebb szállodája, a Danubius Hotel Hélia adott otthont.

Bővebben »

„Kamerabarátok Köre”

2011-03-01

A DE OEC Kapcsolat Napja rendezvényének keretein belül 2011. február 19-én a ScanoMed Kft. és a Nukleáris Medicina Intézet adott otthont az élvonalbeli nukleáris medicinai műszergyártók és felhasználók találkozójának.

Bővebben »

I. BSI KONGRESSZUS

2011-02-28

2011. február 3-5. között került megrendezésre az I. BSI KONGRESSZUS „Nemzetközi újdonságok, érdekességek a pulmonológia és allergológia asztalán” témakörben.

Bővebben »

I. ScanoMed Fórum

2010-12-09

Megváltoztatta nevét 2010. december 1-től a PET-CT Orvosi, Diagnosztikai Kft., így az új neve ScanoMed Orvosi, Diagnosztikai, Kutató és Oktató Kft. lett. Dr. Bagosi Gabriella a ScanoMed Kft. cégvezetője megnyitó beszédében kiemelte: a névváltoztatást indokolja, hogy a cég diagnosztikai tevékenységének fejlesztése során olyan feltételrendszert alakított ki, amely alkalmassá teszi a szervezetet, hogy erre alapozva kutatási-oktatási tevékenységét is magasabb szintre emelje. Az I. ScanoMed Fórumot pedig hagyományteremtő céllal, jelentős médiaérdeklődés mellett rendezték meg.

Bővebben »

Partnereink

Mediso OITI DEOEC